Keresztény kormány

Keresztény kormány

Indítok egy blogot...

...mert kiakadtam, mint a kakukkos óra

2018. szeptember 14. - Neménkiáltok

Ez egy nagyon hirtelen felindulásból indított blog első posztja. 

Igazából annyira fel vagyok indulva, hogy alig találom a szavakat. Pedig jól tudom, hogy nem lenne szabad, a saját testi-lelki egészségem érdekében, blablabla. Igen. Hallgattam Bagdy Emőkét, olvastam a Candide-ot, meg minden. Csak  a szépre kéne gondolni és elmaszatolni a kertecskémben... Nem megy. Fölba...húzom magam. Újra meg újra. 

Oké, higgadtság. Nagy levegő.

Keresztény vagyok. Keresztény próbálok lenni. Kiskamasz koromban papnak készültem, a kiskamaszkor minden komolyságával. Nem lettem pap. Tizennyolc évesen megismertem egy csodás lányt. Huszonöt évesen feleségül vettem. Van három gyermekünk. A legcsodálatosabb gyermekek, mint minden szülő gyermekei. Szeretetben neveljük őket. Imádkozni, vagy még inkább hálát adni tanítjuk őket, ami számomra egy és ugyanaz. Tanítjuk nekik, hogy a szemet szemért, fogat fogért, az nem erkölcs. Nem keresztény erkölcs. Az "az vesse rá az első követ" meg a "ne ítélj", az már valami. (A "szeresd felebarátodat" meg főleg.)

Próbálok nem ítélni. Nem az én reszortom. 

Évek óta bánt egy gondolat. Minden egyes NER-hívő ismerősömet, aki egyben kereszténynek vallja magát, ezzel a kérdéssel csesztetem: És ezt így hogy? Hogyan fér össze a keresztény erkölccsel a NER? A gyűlöletpropaganda, a megállás nélküli ellenségképzés. 

Nem fér össze. Nekem legalábbis. És a fejembe se. A nerista barátok a valóságot tagadják. Nincs gyűlöletkeltés, nincs uszítás, nincs itt az ég adta világon semmi, ami ne lenne keresztényi. Mi több: Itt Hunyadi, meg Kapisztrán Szent János reinkarnációi védik a keresztény Európát. Állnak a vártán.

Hát ezért jön létre ez a blog és nem fog másról szólni mint, arról, hogy regisztráljam azokat a kormány, illetve pártmegnyilvánulásokat, vagy egyéni fidesz-kdnp-s nyilatkozatokat, amelyek nem, és nem, és nem tükröznek semmit a keresztény/keresztyén értékrendből.

Az első bejegyzés dr. Hoppál Péter esetét dolgozza fel. Dr. Hoppál Péter református családból származik, református oktatási intézmény vezetőjéből avanzsált megbecsült kormánypárti politikussá. Dr. Hoppál Péterről jó okkal feltételezhetjük, hogy magát keresztyénnek vallja. Dr. Hoppál Péter a mai napon megosztott facebook oldalán egy bejegyzést

A bejegyzés arról szól, hogy akinek nincs gyermeke, az gazember. Azt nem érdekli a jövő. A bejegyzés kilenc gyermektelen embert pellengérre állít. Anélkül, hogy megvizsgálná a kérdést, e kilenc embernek miért nincs gyermeke. Nem vagyok elragadtatva az index.hu-tól, de nekik köszönhetően például megtudtuk, hogy a gonosznak kikiáltott Nicola Sturgeonnak azért nincs gyermeke, mert elvetélt. 

"Kedves Hoppál Péter! Van az a helyzet amikor az embernek nem születik gyermeke, bármennyire is szeretné - nyilatkozta a skót miniszterelnök asszony magzata elvesztését követően (https://www.bbc.co.uk/news/uk-scotland-scotland-politics-37270135). Bízom benne, hogy ezek után Ön tart némi lelkiismeret-vizsgálatot - úgy is, mint keresztény és úgy is, mint ember."

Ezt találtam kommentelni a poszt alá. Nem küldtem el a kurva anyjába Hoppál Urat. Nem kérdőjeleztem meg keresztyénségét. Megtették ezt helyettem mások. (Tanulság ez is, borzalmas tanulság, a kommentek pro és kontra szinte kivétel nélkül gyalázkodóak, minősítőek voltak.) Amellett, hogy mint tudjuk, Magyarországon teljes és tökéletes véleménynyilvánítási szabadság van, a kommentem perceken belül eltűnt, és többé nem tudtam hozzászólni Hoppál Úr posztjához. De a gyalázkodásokon túl még nem egy és nem két kolléga a linkelte a bbc-cikket. S kommentjeik eltűntek egytől egyig. 

De este fél kilenc tájában megjelent egy csodás hozzászólás Hoppál Úr nevével fémjelezve: "Bizony! Éljen a véleményszabadság! Épp most forgatja ki véleményemet, szavaimat az Index, hir24, zoom... Bizony, csakazért is éljenek az fb cenzorok által diktatorikusan, sorban letiltott bátor jobboldali véleményformálók!"

Az fb cenzorok diktatorikusak (sic!), Hoppál Úr egy véleményformáló hérosz! Aki jelzi, hogy a gyermektelenségével megbélyegzett hölgy szeretett volna gyermeket, de elvetélt, az Hoppál Úr véleményét kiforgatja. Hoppál Úr nem törli a posztot, nem kér bocsánatot, nem tart lelkiismeret-vizsgálatot. 

Nem tudom, mit gondoljak Hoppál Úrról. Nem ítélhetek, legfeljebb találgathatok. 

Két lehetőség adódik:

1. Hoppál Úr tényleg nem érti, hogy amit tesz, az nem keresztyéni, hogy nagyon, de nagyon finoman fogalmazzunk. (És még talán ez a jobbik eset.)

2. Hoppál Úr pontosan tudja, hogy amit tesz az nem keresztyéni, de úgy van vele, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ha a rajongótábort hergelni lehet egy kis emberalatti gyűlöletkeltéssel, akkor ezt kár volna kihagyni puszta erkölcsi aggályok miatt.

Hoppál Úr, hadd valljam meg, én egy kicsit szégyellem magam Ön helyett. De sosem késő, hogy Ön is elszégyellje magát. Nincs olyan bűn, amely ne nyerhetne bármikor bocsánatot, ha őszinte megbánás követi.

Egyelőre azonban így épül hazánkban a régivágású kereszténydemokrácia. A régit és a vágást látom. 

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenykormany.blog.hu/api/trackback/id/tr3414239269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2018.09.14. 16:02:04

Szerintem Hoppál úr szimplán hülye. Alighanem nem arra gondolt, hogy általában akinek nincs gyereke az gazember, hanem arról hogy a fent említett politikusok azok, és nekik nem annyira számít hogy a tevékenységük toxikus Európára nézve mert hogy nincs gyerekük, ergo nincs olyan szempontjuk hogy a saját gyerekeik, unokáik jövõjét teszik tönkre. Persze így is hülyeség, az ilyen szintû politikusoknak van annyit a tejbe aprítani, hogy ha jön a gáz akkor családostul távozzanak mondjuk Kanadába vagy Ausztráliába.

Gyorgy Nagy 2018.09.14. 16:20:04

Tetségtelen megélhetési .A haj beültetése meg SZAR !

de let e ... 2018.09.14. 16:25:16

Azért azt se felejtsük el , hogy a katolikus papoknak sincs gyerekük ... szóval ők is csak annyit érnek Hoppál úr szerint ;-P

Emmett Brown 2018.09.14. 16:26:53

@midnightcoder2: és itt vagyunk mi, ahol a vezető talán kicsit túlságosan is gondol a gyermekei jövőjére.

Zoltán Rádi 2018.09.14. 16:37:19

@midnightcoder2: Én azt szoktam mindenkinek javasolni, hogy tegyen félre annyi pénzt, amennyit csak tud és ha úgy alakul (látni fogjuk előre), akkor lépjen le az országból.
Persze azért vagyunk még itt, mert szeretünk itt élni, de ha nagyon muszáj lesz, szerintem vállalható a dolog. Ha jobban belegondolunk, a nagy többség itthon is csak küszködik a megélhetésért, a különbség annyi lesz, hogy sok-sok idegen fog körülvenni minket közben, de idővel biztosan meg lehet szokni.
Más téma, de ettől a nagy kereszténykedéstől én kiborulok :)

Emmett Brown 2018.09.14. 16:39:15

A "LuxeNburg miniszterelnök". Csak gratulálni tudok xD

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.09.14. 17:13:30

Na egy jó adag ájtatoskodás megint. Persze a posztoló mondja meg, hogy milyen a jó keresztény, meg ő Kapisztrán Szent János utódja.

Mindenki maga dönt, de aki nem gyűlöli a gonoszt, aki nem kész megölni azt, aki a gyerekét, szomszédját, feleségét bántaná, aki nem annyira önző, hogy inkább a saját túlélését választja az őt fenyegető idegennel szemben, az nem érdekel, hogy milyen keresztény, de egy nagyon rossz ember. Lehet persze ilyen elvek szerint élni, de én személy szerint gusztustalannak tartom és szeretném távol tartani magamat az ilyen emberektől, és nyilvánvalóan az ilyenből soha nem lehet jó szomszéd, jó barát, mert az ilyen ember barátsága semmit nem ér. Ha valóban annyira ájtatos a maga dogmájában, mint hirdeti, de általában ez csak egy bigott máz szokott lenni. Mindenesetre gusztustalan.

@Zoltán Rádi: ha valaki anyagi gondokkal küszködik Magyarországon és szívesen élne máshol, vagy éppen csak jobban tetszik neki egy másik európai ország kultúrája, akkor ha megteheti, költözzön. Ez a magyarnak születtem, ez a sorsom egy rendkívül bárgyú hozzáállás. Főleg ha nem csak anyagi okokból, hanem zavarja, hogy "milyen irányba tart az ország". Sok afrikai az életét kockáztatja azért, ami neki garantálva van. Ha van rá lehetősége, mindenki igyekezzen olyan emberek társaságát keresni, akik között boldog tud lenni.

Zoltán Rádi 2018.09.14. 17:31:38

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Sokan küszködnek ez tény. Csak ugye, pont azoknak az embereknek nehéz elmenni innen, mert ahhoz is pénz kell, hogy külföldön dolgozhass. Feltéve, hogy nincs kint ismerős vagy rokon, de szerintem akinek van, az már nincs itt :).
Teljesen egyetértek amúgy veled. Jelenleg elvagyok, szóval nincs okom lépni, de ha egyszer úgy alakul, engem sem fog érdekelni, hogy hova születtem, szó nélkül áttelepülök máshova. Ez a nemzetiskedés is csak egy nagy kamu és amióta ennyire tolja a kormány, egyenesen felidegesit.
Az viszont tény, hogy nekem nem tetszik, amerre az ország tart, de vagyok annyira anti-szociális, hogy ne találkozzak a mindennapokban azokkal a dolgokkal, olyan emberekkel, akikről olvasni szoktam a neten, igy nem érdekel különösebben.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.14. 17:54:10

Szerintem az igazi kereszténység azt jelenti: átkozni Jézust, támogatni az meberellenes perverziót, ballibául gágogni.

_Ske_ 2018.09.14. 18:36:03

@balcán maxval bircaman: Ostoba vagy és fogalmad sincs a dolgokról. De semmi gond, egyszer majd a te fejed is porba hullik és én leszek az első, aki leköpi.

Brained 2018.09.14. 19:51:44

Úgy érzem elérte célját a blog és a komment folyam színvonala igazi Krisztusi magasságba ért...

Weißkopf 2018.09.14. 20:03:27

Hoppál et. tipikus képviselője annak az álkeresztény bagázsnak, amely KDNP-nek nevezi magát. Egyetlen funkciójuk, hogy ájtatos pofával a szemünkbe vágjanak krisztusi tanítást meghazudtoló kijelentéseket.

illaim 2018.09.14. 20:10:09

@balcán maxval bircaman: Tudod birka a személyes példamutatásnál nincs meggyőzőbb érv!
Ha vállalnál egy keresztrefeszítést, talán el is hinném a kereszténységről írt baromságaidat! LOL

pepin_nymburk 2018.09.14. 20:22:55

A Fidesz-KDNP tagjai szánalmas gerinctelen gazemberek, csak a konc érdekli őket.!Jó reggelt a posztolónak, hogy kezd kapizsgálni vmit.
De a csúcs sakál Dr. Erdő Péter, az őskeresztény mártírok forognak az ereklyetartókban, durva, amit a magyar katolikus egyház feje előadott Őcsény ügyben

iovialis 2018.09.14. 20:57:31

Köszönöm a posztot, emiatt az ügy miatt nekem is kinyílt a bicska a zsebemben... (Illetve, éppen az ilyenek miatt csak pendült egyet, voltaképpen hosszú ideje nem tud becsukódni, sajnos.)
Annyira nem vagyok járatos az egyházzene-tudományban, hogy megítéljem, DOKTOR Hoppál véleménye elég szilárdan meg van-e alapozva; ad absurdum az is lehet, hogy teljesen igaza van neki - én meg nyilvánvalóan teljesen hülye vagyok (mindenki más is, aki nem úgy "gondolkodik").
Emocionálisan azonban -hisz mennyivel vagyok kevésbé felhatalmazva a véleménynyilvánításra, mint akár Hoppál "Úr"?- van egy olyan balsejtelmem, hogy FB-posztja egy szélsőségesen bunkó megnyilvánulás, és ebből a szempontból teljesen irreleváns, hogy hátterében a lógó nyelvű kegykeresés, a kognitív gondolkodást hirtelen megzavart haragos indulat, netán valódi és helyrehozhatatlan faragatlansága áll-e... Ha nem lenne illetlenség, leírnám hogy a "pofájának égnie kellene miatta", de felesleges lenne - ha magától nem szégyelli, úgysem lehetne megértetni vele.
Annyit azért még megtehetne, hogy ugyanezzel a huszáros lendülettel végigvizsgálja Parlamentünk tagjait, és becsületesen megbélyegzi azon esetleges kormánypárti képviselőket is, akik szintén az Istentől elrugaszkodva, a gyermektelenség fertelmében dagonyáznak - már amikor a keresztény értékek védelmének szünetében időt tudnak szakítani effélére.

legeslegujabbkor 2018.09.14. 21:04:23

@iovialis:
Ha folytathatnám:

Védjen meg bennünket Isten a többgyermekes, hetero, fehér férfi képviselőinktől

Mellékszál:

Akik valószínűleg így gondolkoznak a rokonaikról és ismerőseikről is.

Vagy nem?

pepin_nymburk 2018.09.14. 21:26:59

Hoppál barom, böngészgethetné, hogy a magyarországi 25-35 év közötti korosztály hány százalékának van gyermeke, és hány % él házasságban

meszena 2018.09.14. 21:33:35

A Hoppál posztban nincs írva, hogy akinek nincs gyermeke az gazember. Ezt csak a jelen poszter adja a szájába.
Sőt az sincs benne, hogy akinek nincs gyermeke, annak nem számít Európa jövője.
Csak az, hogy - Hoppál szerint- a képeken szereplőknek nem számít Európa jövője. És a képeken szereplőknek nincs gyermeke.

efi 2018.09.14. 21:34:16

Hoppál egy szellemi színvonalon van az FB-n a postja alatt mocskolódó senkiházi agymosottakkal.

meszena 2018.09.14. 21:34:44

@pepin_nymburk:
Ezek szerint a képeken szereplő európai vezetők a 25-35 év közötti korosztályba tartoznak?
Akkor Hoppál jól benézte a fiatalokat :))))

Brained 2018.09.14. 21:35:41

Mindenki élete a legszentebb magánügye. Ebbe a gyerekvállalást is bele kell érteni! Senkit nem lehet morálisan elítélni azért, mert sok gyereket vállalt, vagy nem vállalt egyet se. Természetesen, ha valakit az egészsége akadályoz annak külön együttérzés.

Viszont a társadalomnak joga van bizonyos életmódokat díjazni. Viszont ez nem jelentheti senki elítélését.

meszena 2018.09.14. 21:41:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Még szerencse, hogy a te igazi keresztény szereteted más példát mutat számunkra!

meszena 2018.09.14. 21:46:12

Semmi jelentősége annak, hogy e kilenc embernek miért nincs gyereke. Még a Hoppál által megosztott kép sem tér ki arra, miért nincs. Nem ítélkezik, hogy nincs, tényként állítja.
És közben véleményt formál a politikai állásfoglalásaikról. Erre bármelyik politikussal kapcsolatban bárkinek joga van. Ahogyan poszter is - valódi keresztény módjára - gyalázza Hoppált.
Mert nyilván aki egyszer már pap akart lenni, az már aztán valódi keresztény.

iovialis 2018.09.14. 22:09:12

@meszena: Sosem hittem volna, hogy egy ilyen alakot védő kommenterrel egyet fogok érteni, de ez is eljött, éljen.
Mert hát, ugye: mint írtam semmi jelentősége nincsen annak, hogy a tudós Hoppál miért viselkedett gonosz ÉS ostoba tahó módjára. Nem is ítélkezem, hogy tehát az ő minősége rossz-e akkor, avagy jó, és ez pozitív-e Hazánk morális, de egyúttal intellektuális fejlődése szempontjából. Hogy viszont faragatlan tuskónak mutatta magát, azt tényként állítom.
És közben véleményt formálok a megnyilvánulásáról, hiszen politikus, tehát -Önnek igaza lehet!- erre, mint bárkinek, jogom van :) Ez a vélemény szikár és tárgyilagos. Az indulataikon uralkodni képtelen barmok posztoljanak, de azért az "enter" megnyomása előtt próbálják agyukon még egyszer keresztülpréselni a cuccot, hátha akkor elkerülik, hogy ország-világ előtt írásba adják az "indulatain uralkodni képtelen barom"-mivoltukat.
Szomorú ez nagyon, mert Hoppál Péternek van annyi munkássága, hogy politikai pályafutása efféle vadhajtásaival komoly rombolást végez a saját megítélésében. Úgy látszik, "van az a pénz".

P.S.: nyilván csak az lehet keresztény, aki foggal-körömmel védelmezi az ostobákat, a beteges hazudozókat, a pökhendi kioktatókat, vagy -pl. esetünkben- az indulataikon uralkodni képtelen barmokat.
Ja, és emellett ezt KIJELENTI magáról.

Szerencsétlen :(

meszena 2018.09.14. 23:42:48

@iovialis:
Hoppál posztját magam nem értékeltem, csupán arra mutattam rá, hogy az arról szóló itt megjelent írás, és a hozzászólások egy része előítéletes és gyűlölködő. Ugyanezek nem megfelelően értelmezik a kép és a szöveg összefüggését.
Hoppál posztját azért sem védem, mert azt (ebben a formában) nem tartom szerencsésnek, komoly politikushoz illőnek.
Örömmel látom, hogy Ön is keresztény szakértő :)

kvadrillio 2018.09.15. 00:23:04

hmmmmmm....a mútkor.. egy kontinensnyi nagyságú úrhajóféleséget fotóztak a Nap-nál.....MOST MEG......KETTŐT LÁTTAK ??? !

Tudomány
Titkolják, miért szálltak meg az FBI emberei egy csillagvizsgálót
Origo2018.09.14. 17:15

Egyelőre nem tudni, miért szálltak meg az FBI emberei egy új-mexikói csillagvizsgálót. Az épületet teljesen kiürítették, csak az ügynökség munkatársai tartózkodhatnak a közelben. Az összeesküvés-elméletek hívei szerint az obszervatórium munkatársai valami olyasmire bukkanhattak, amire nem lett volna szabad.

Az ügy azért is érdekes, mert a szóban forgó csillagvizsgáló, a Sunspot Solar Observatory (SSO) feladata nem távoli csillagok vagy bolygók, hanem a Nap kutatása. Ezt a tudományos munkát azonban az elmúlt hetekben fel kellett függeszteni, miután a szövetségi nyomozóiroda emberei szó szerint megszállták a környéket – adta hírül az Independent.

Az obszervatórium weboldala sem árul el sok információt, mindössze annyit közöl, a működést előre nem látott körülmények miatt határozatlan időre fel kellett függeszteni.

A helyi rendőrség szerint az ügynökök Black Hawk helikopterekkel érkeztek a helyszínre, majd az egész csillagvizsgáló környékét megszállták. A helyi seriff sem tudta kommentálni az esetet, annyit közölt csupán, hogy valami jelentős dolog történhetett, ha az FBI-t is be kellett vonni a vizsgálatba.

Az obszervatórium munkatársainak sem mondtak semmit a kiürítés során, így ők is csupán a sötétben tapogatóznak a konkrét okokat illetően.
Az SSOForrás: Wikimedia Commons
Ufót láthattak?

Az ügyet körüllengő titokzatosság – ahogy az ilyenkor lenni szokott – az összeesküvés-elméletek híveinek fantáziáját is megmozgatta, egy YouTube-csatorna egyenesen azt állítja, a csillagvizsgáló kutatói véletlenül egy idegen űrhajót vehettek észre, ezért kellett a vizsgálatokat azonnal leállítani.

Érdekesség, hogy az SSO mindössze 200 kilométerre fekszik az 1947-es legendás roswelli ufószerencsétlenség helyszínétől.
.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2018.09.15. 00:24:34

Ez egy nagyon mély és nagyon jó írás, köszönet érte.

kvadrillio 2018.09.15. 00:29:07

FBI evacuated and
closed the Sunspot
solar observatory
in New ...
Qronos16
YouTube - 9 órája
image.jpeg
17:59
WHY Was This
Solar Observatory
EVACUATED By
The FBI ...
Alien Bros
YouTube - 18 órája
image.jpeg
5:41
I know why the FBI
closed the National
Solar Observatory!

élhetetlen 2018.09.15. 01:11:35

@iovialis: Elkezdtem meszenának írni, de elolvastam, amit írtál, így felesleges. Egyetértek.

élhetetlen 2018.09.15. 01:22:32

@meszena: Kigyűjtött 9 gyermektelen politikust, és az írta: „Nekik nem számít a jövő, a haza, Európa, a keresztény kultúra. Csak a Carpe diem... Ennyi.”
„az arról szóló itt megjelent írás, és a hozzászólások egy része előítéletes és gyűlölködő. Ugyanezek nem megfelelően értelmezik a kép és a szöveg összefüggését.”. Hogyan kéne megfelelően értelmezni a kép és a szöveg összefüggését?

Bkkzol 2018.09.15. 04:44:54

Nem lehet, hogy van valami közép út is? Már mint Hoppál és Ferenc pápa kommunista munkássága között.

iovialis 2018.09.15. 05:42:56

@meszena: Hümm... A Hoppál-posztot elítélő hozzászólások felfoghatóak "gyűlöletkeltő"-ként, de ez már a hipokritaság mesterfoka; valahogy olyan, mint amikor B. Zs. publicista valamely féktelenül obszcén és személyeskedő gyűlölködésére adott reakciókat ezzel bélyegeznek meg... Kinek szemében nagyobb a gerenda?
Ha Viktor "kommunista tempó"-t emleget (ez is érdekes egy olyan brancs teljhatalmú vezére részéről, mely bőven fel van szerelve feketeöves beszólókkal-kioktatókkal), úgy én hadd nevezzem ezt "fideszes tempónak". A legkevésbé sem dicsérő jelleggel. A szélsőségesebb mentalitású jobboldaliak tipikus alapelve mutatkozik meg ebben: "Liberális véleménydiktatúra van, ahol már azt sem írhatom le, hogy a velünk egyet nem értőket törvényen kívül kell helyezni aztán utcai hajtóvadászatokon le kell mészárolni!" - ez azért tragikus, mert mára a fidesz (szerintem egyébként inkább: öaész) nemhogy eljutott ennek képviseletéig, de már-már ez a lételeme. Pedig ez legalább annyira messze van a kereszténységtől, mint a konzervativizmustól, vagy akár csak az igényes polgári gondolkodástól. Hogy a Kövér Laci, vagy Szíjjártó Petike naponta tízszer hülyéz le válogatás nélkül bárkit? Hát ugyan kik ezek...???
No persze, Finkelstein-módszer, tömegpszichózis szükségessége, ilyenekkel-tartható-egyben-a-tábor, hadbanállunk, satöbbi, értem én ezt. Csupán a deákné vásznára asszociálok közben szüntelenül.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.09.15. 06:40:06

cimlapos recept
kereszteny vagyok de...
csalodott vagyok mert....
fujj fidesz.

tamask 2018.09.15. 07:16:00

én ateistaként is úgy vélem, hogy akinek nincs gyereke, az nem annyira érdekelt a jövőben, mint akinek vannak gyerekei

nyilván vannak kivételek, de nehéz úgy a jövőbe invesztálni, ha az illetőnek nincs utóda

még azt se mondom, hogy mindenkinek szaporodni kell, mert a világon pont elég éhes száj van

midnightcoder2 2018.09.15. 08:53:10

@Zoltán Rádi: Én ha fiatal lennék Európából lépnék le. Szerintem nincs olyan forgatókönyv, aminek a végén mondjuk 30 év múlva Európa jó hely lesz, hacsak nem szeret valaki nagyon veszélyesen élni. A folyamatok egyértelműen a Mad Max irányába mutatnak, a kérdés hogy mikor és hogyan fog bekövetkezni. Én bízom benne, hogy már nem fogom megérni, de hogy be fog következni, abban biztos vagyok.

LebensraumamOsten 2018.09.15. 09:17:43

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Ti nyilván nem vagytok keresztények és ha 400 évvel korábban élnénk akkor kéjes örömmel hánynánka kardélre fajtátotak. De még inkább ropogósra lennétek sütve a köztereken nagy nyilvánosság előtt, mint eretnekek. Bayer haverod lenne az első, főleg mert kritizálta a pápát. Ő már úgy kerülne oda a mágláyra, hogy nem lenne nyelve, sem karjai, meg pár belső szervét is megtépnék addigra. Csak azért, hogy őszintének tűnő nyilatkozatot adhasson bűnös, eltévelyedett mivoltáról. És ez nem országspecifikus dolog volt.Nektek most kurva nagy szerencsétek hogy nem teszik veletek ugyanezt, habár kétségkívül ez dukálna részetekre. Immár mint főbüntetés az eltévelyedett nyájnak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.15. 09:53:10

@meszena: Nem én vagyok médiában/fontos pozícióban.

Zoltán Rádi 2018.09.15. 10:36:46

@midnightcoder2: Mondjuk a Mad Maxes témát birnám a bőrszerkók miatt...:).
Na, de komolyra forditva a szót, én is nagyon sajnálom, hogy nem Amerikába születtem. Bevándorlóként nem ugyan az, mintha az ember eleve amcsinak születik.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.09.15. 11:10:20

A Hoppál pedofilról annyit, hogy az ő FB oldalán 5 percen belül bannolnak. Ez egyébként a legtöbb Fideszes eltartott FB oldalán így van, kvéve orbán és a Magyarország kormánya. Szóval minden állampolgári reakciót törölnak ami csak kicsit is eltér az éppen érvényes narratívától - saját lojális törzskommentelőiket is. Így ezeken az FB oldalakon mindig csak agyatlanul egyetértő vélemények olvashatók.

Ennyit a fideszes szólás- és vélemészbanadságról.

Emmett Brown 2018.09.15. 11:46:23

@tamask: Kínában a középkorban volt egy időszak, amikor bizonyos állami tisztviselők csak eunuchok lehettek, hogy teljesen az államot tudják szolgálni.

A gyerek léte-nemléte nem befolyásolja az alkalmasságot.

Jakab.gipsz 2018.09.15. 14:09:56

T. Neménkiáltok ! Dehogyisnem kiabálsz, fröcsögöd a gyűlölet politikát, ha nincs mondanivalód értelmes, inkább hallgass, ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna.

Tedd és tegyük félre az érzelmeket, azért mert az önreprodukciós képességünk, humán antropológiai etológiai kérdés, és nem politikai. Azt az álláspontot eltudjuk fogadni, hogy valaki önként egészséges emberként legyen az férfi/nő lemond az önreprodukcióról, de ezt a döntést ami magán ügy, ne akarja köz üggyé konvertálni. Ugyanis ha elhuny az illető a hulláját valakinek el kell kaparni, mert néhány nap múltával, ronda és büdös. Tehát a társadalom egészét, előre fizessétek ki.

Természetesen vannak olyanok, (sajnos egyre növekvő létszámba) akiket egészségi problémái megakadályoznak, egy természetes folyamat végre hajtásába, ez a lényegen nem változtat.
Szóval nincs szó itt gyűlöletről csak nem szükséges politikailag korrektnek lenni, ha egy hálátlan témát körbejárunk.

morph on deer 2018.09.15. 15:57:31

Gondolom Hoppál úrnál fel sem merült annak a pár ezer(!) katolikus papnak és apácánsk a témában betöltött szerepe, akik - elméletben - kötelezik magukat, hogy nem lesz gyermekük.

Pedig papírjuk is van róla, hogy keresztények!

Azt a lehetőséget kihasználni meg már a sportszerűség határait súrolja, hogy mi lesz Jézus további menyasszonyaival, már ami a gyermekáldást, meg a nemzet érdekeit illeti...

Erre gondoltam:
www.pecsistop.hu/tartalom/cikk/496060_pajkos_de_kemeny_fiukra_vadaszik_orban_fianak

medium size devil 2018.09.15. 16:28:43

@tamask: Max. a gyereked jovojeben vagy erdekelt ahogy Hoppal es acgyerekeiket magan vagy kulfoldi elitiskolakba jarato "kereszteny" top politikusok, ennel altalanosabb ertelemben csak egy semmitmondo sulytalan blod frazispuffogtatas a jovoben valo erdekeltseg. Masfelol, akinek meg nincs gyereke de akar az pont ugyanezert miert ne gondolkodhatna felelossegteljesen a jovore? Mar megint ez a laposhomloku fekete/feher

medium size devil 2018.09.15. 16:37:49

@Jakab.gipsz: Gratula, alulmultad onmagad onmagad es mindenki mast ezzel a betanitott tsz paraszt szintu ervelessel. Szoval a gyermektelen temeteset fizeteset fizesse ki a tarsadalom, aha. Gondolom van ra fedezet, hiszen az illeto egy eleten at hozzajarult a gyerekes csaladok tamogatasahoz babakotvenytol szocpolon es CSOKon at az elso diploma ingyenessegeig!

medium size devil 2018.09.15. 16:41:11

Hoppal eloszor is dolgozzon, tegyen le valami hozzaadott erteket a tarsadalom asztalara aztan esetleg kinyithatja a budos bunko mumajer alkereszteny pofajat ez a masok penzen elo ferfiprostitualt. Fuck KDNP!!!

medium size devil 2018.09.15. 17:10:21

Hazi feladat Hoppal Peternek, listazza ki azt is hany gyermektelen vezetoje van a rk. egyhaznak!! Pedofilok, buzik, ingyenelok, az osszes pap a tarsadalom szemete.
süti beállítások módosítása